2013. március 10., vasárnap

Bemutatkozunk


A napok oly észrevétlenul peregnek, hogy fel sem foghatom, hogy a kiskutyák már három hetesek lettek.
Az ido relativitása értelmet nyer. A saját belso oram teljesen lelassult, a kulvilág torténéseit bambán figyelem.
Minden a kiskutyák korul forog, Tequila éjjel 1-kor etet utoljara és hajnali 4-kor kezdi ujra. Varázslatos napfelkeltékben van részem. Ulok a babák mellett, kortyolgatom a kávémat es lesem oket ahogy szuszognak kis csoportokba tekeredve. A nagy fehér kulon a sarokban. O igy szereti. Aztán jon Tequila, befekszik melléjuk, hátára fordul, kitárja magát, csak a cuppogást hallani. Amikor lassan elcsendesednek, teli a pocak, akkor szépen sorban megtisztogatja oket.


Egy hete elkezdett nyiladozni a szemuk. A kislány szeretett sokáig lehunyt szemhéjai mogé rejtozni, jobban érezte magát az éles fények nélkuli, puha, meleg biztonságot adó világban.

 Bezzeg a hangját hamar felfedezte es élvezettel próbálgatta. Nyafogott, vakkantgatott, sot vékony kis cérna hangján vonyitott is akár a farkasok. A tobbiek meg lelkesen csatlakoztak.

Eljott az ido, hogy nevet válasszunk a kicsiknek. Mivel Tequila igazi sztáralkat, egy divához illo osszes sztárallurrel, úgy gondoltuk az alom neve HOLLYWOOD lesz. Amikor megérkezett az egy lányka mellé a hat fiú, elnézve oket, inkább emlékezettek apró banditákra, mint filmbéli sztárokra. Így a nevek ebbol a témakorbol lettek válogatva. Ha nem is gengszterek, de mind-mind ontorvényu, a saját utját járó "hos".

Az elso szulott, a voros-brindle fiú, igazi kiegyensúlyozott természet, nagyon jóképu, már szép hosszú szore van. O biztosan a show ringek sztárja lesz.
 Neve; Indiana Jones


A másodszulottunk, a kislány anyja lánya lesz, ez már most látszik. Nem szégyenlos egyáltalán, kotekszik a fiúkkal, és minden nap szebb és szebb lesz.
Neve;Nikita    

Kovetkezik a sorban a csapat vezére, az alfa hím :) Gyonyoru pofija van, atlétikus, eros teste. Nem biztos, hogy  leghosszabb lesz a szore, de buszke tartasával mindenkit le fog nyugozni abban biztos vagyok.

Az o neve;Jesse James 


A legderusebb, legkiegyensulyozottab, igazi apja fia a kovetkezo kis bandita. Minden tokéletes rajta. Szép a pofija, csinos is, soha nem nyafog, o az aki napsugarat fog vinni leendo gazdái életébe.

Az o neve; Sundance Kid

Amikor ez a fiúcska megszuletett, nem szenteltem neki túl sok figyelmet. Nem o volt a legnagyobb, nem a legragyogóbb színu, olyan akira azt mondom átlagos, nem tunik ki semmivel. DE! Amikor a harmadik hetet toltom ezzel a bandával, feltunik, hogy ki az aki a legszebben ul, ki az aki szinte mosolyog rám és aki a leghamarabb megtanulja, hogyan kell tokéletesen tányérból enni. Na, igen az ideális kiskutya, akit úgy hívnk hogy;
DJANGO 
bizony így csupa nagy betuvel

Nos, ki is kovetkezik a sorban? Bizony nem akárki. Egy elegáns úrfi, finom arcéllel, és szenvedélyes természettel. Sotét maszkja igazi latinos egyéniseget sejtet, szemében orokos tuz ég. Mi is lehetne a neve, mint;

Desperado



Végul az utolsó fiúnk, a kis kulonc, aki mintha nem is barzoi lenne, hanem Tequila felrelépésének eredménye egy jegesmedvével. Bundás, fehér és más. Nem is lehet senkinek a nevét ráruházni. O egyszeruen;

Moonshine

Bár éjszakak és nappalok, hétkoznapok és hétvégék egybeolvadnak, mégis ez egy olyan idoszak, melynek minden percét élvezem. A mosógép zúgása már hozzátartozik az életunkhoz, a félálomban alvás nem fárasztó, úgy érzem kulonos szenzort fejlesztettem, mely a kiskutyák kulonbozo hangjaira van kihegyezve. Mint egy lelkiismeretes kismama, soha nem lankadok, figyelek, ott vagyok, számolok. Hét a buvos szám, ennek mindig stimmelnie kell. Persze van, amikor valaki a takaró alá bújik, vagy annyira osszebujnak, hogy nem is lehet látni igazan ki kicsoda.


Minden nap vár valami meglepetés. Mutatnak valamit, melytol olvadozik a szívem. Kecsketejet lefetyelni igazi tálból. Csak bámultam, milyen konnyen es természetesen megoldották.


Vagy bedobok nekik egy játekot és legnagyobb meglepetésemre a leglustábbnak gondolt Moonshine kezdi el bokdosni a labdát.

De orom csak azt elnézni, mikor játszanak felfedezik onmagukat, az erejuket, incselkednek az anyjukkal, egymással.



Vagy egyszeruen csak oly megható latni, ahogy szeretik egymást, 


2013. február 23., szombat

Valentine's day puppies


Free, like a river raging
Strong as the wind I’m facing.
Chasing dreams and racing father time.
Deep like the grandest canyon,
Wild like an untamed stallion.
If you can’t see my heart you must be blind.

You can knock me down and watch me bleed
But you can’t keep no chains on me.

I was born free!
I was born free
I was born free, born free.


This Kid Rock song http://www.youtube.com/watch?v=bu3rsha1ZtI could  have been in my mind when the puppies were born, but to be honest my brain was absolutely empty after two sleepless nights. I was dog tired! Tequila was very uncomfortable at night and made sure we knew this with loud moans and groans. She wanted attention and comforting. I was squatting half the night next to her whelping box, stroking her belly. I tried to sleep the other half of the night but she created different melodies and symphonies that put me in more of a coma than a good sleep. So I bought her homeopathy balls to help her relax in the time of her pregnancy buy I think I should take them! Days were much more relaxed except that on the morning of her whelping day while having a pee break she suddenly decided to run to the hill behind the house where she started to improve the cave that Whiskey made last year. At the time it was raining hard and I was not sure what she was doing, but when I went there she popped her head up from the hole she was digging and I could see that she had excavated about a 1/4 cubic metre of earth! She was making an excellent tunnel for herself, maybe she wanted to visit Australia!

I could have been worried that she would have her puppies in that hole but I know she is a good dog and she came out of the hole, but that is when I got a shock. My beautiful white dog had dug a tunnel about 1 metre long and was now covered in wet earth because of the heavy rain. What can I do with a dirty, muddy dog? I can't let her go to her nice clean whelping box in this condition. Thank God the coat of the borzoi cleans itself and the sand easily falls off as the dog dries out. Sponge, hair dryer and a good brush and she is snow white again in ten minutes. Just in time because the first puppy arrived very soon after. He was born at 9.35am. 


He is a Red Brindle male with black mask and already long hair.

Followed by a female at 11.20am, almost two hours later. She is a Silver brindle, what a beauty. Nice long neck.




Every 20 minutes after this came a boy, 5 in total, in order they were
Sable male, looks gorgeous, cant take my eyes off of him. Very prestigious looking boy, already my secret favourite.


He was followed by a Cream/White boy who flew out of Tequila like shot from a gun.



then a Brindle coated young gentleman with a lovely dark mask. I wonder if he will become tri-colour.


Then Mr Intelligence arrived, I first thought a girl as he looked like his mother, but when we looked closer there was the obvious tackle of  male. His white colour is the brightest and he is the most clever at finding mums milk. Very promising boy!





At the end of the party the big boy arrived, the white Carewitsh! Not a nervous dog that`s for sure, after feeding he always finds the most comfortable, soft and warm places and sleeps looking very satisfied.
He has the thickest coat and he owns the longest tail.He did not hurry to be born, he came in his own time and now he is here we are very pleased. Look at him!




Tequila did a super job, what great Valentine day presents. All born around 600 grams, growing very nicely,  healthy and relaxed. So small, blind and deaf, they know their job and do that perfectly. What more do we need?


2013. február 17., vasárnap

Megérkeztek a kiskutyák

" Szuletik éppen.
  Gondolsz-e arra is, hogy
  milyen lesz vénen? "


Ez a Nagy Bandó András haiku járhatott volna a fejemben, amikor szulettek a kiskutyák. De oszintén semmi   ilyesmi nem duruzsolt a fulemben. Fáradt voltam, mint a kutya (stilusosan), a két éjszakás virrasztás után. Tequila rendkivul nyugtalanul viselkedett, kulonosen ejszakánként, és ennek a lelkiállapotának hangot is adott. Sóhajtozott, vakkantgatott, kikovetelte a figyelmet, simogatást. Fél éjszaka a ládája mellett guggoltam és cirógattam a pocakját. Az éjszaka másik felében persze próbáltam aludni, de olyan dallamokat, kutya szimfóniákat talált ki próbalgatva a hangját, melytol inkább félkómába estem, mint álomba.Vettem neki ugyan homeopatiás golyócskákat, melyek elvileg segítenek a terhesség utolsó szakaszának nyugodtabb átvészelésében, de azt hiszem inkább nekem kellett volna bekapkodnom belole.
A nappalok már nyugodtabban teltek, kivéve azt az esetet, amikor a szulés hajnalán pisi szunetkor felvágtázott a ház mogotti dombra, ahol elkezdte mélyíteni a Whiskey által tavaly kivájt ureget. Esett az eso, nem mentem rogton utána, nem tudtam min munkálkodik. Az a fajta tavaszi esos nap volt, amirol a Nagy Bandó így ír;
 " Az eso lába 
                foldig ér, s belelóg a
        levesestálba. "

Amikor megtaláltam, csak a feje látszott ki a godorbol. Kitermelt vagy negyed kobméter foldet. Jó kis alagutat vájt magának. Talán ha a szukség úgy hozza átfúr Ausztáliába.

Aggódhattam volna, hogy most, ott helyben lebabázik, de Tequila jó kutya, elso, na jó második szóra rogton kijott a bunkerjébol. Na, és ekkor kaptam sokkot. Ugye esett az eso és o jo méteres alagutat vájt a loszfalba, a hófehér kutyát tetotol talpig sár fedte. Nem sokára itt az ellés ideje. Mit csináljak most a koszos, sáros kutyával?? Így nem engedhetem be az elleto ládába. Hála istennek a barzoi bundája ontisztuló, és a losz, akár a homok, megszáradva konnyen lepereg. Szivacs, hajszárító, jó kis kefe és 10 perc alatt patyolat tiszta lett.
Éppen idoben, mert az elso kiskutya már nem váratott sokat magára. 8;40-kor elkezdodott a szulés és 9;35-kor szuletett meg az elso kisfiú. Foltos, voros brindle fekete maszkkal és mar most szép hosszú szorrel.


Ot kovette a kislány 11:20-kor, majdnem két óra múlva. Szurke-krém brindle foltos, sable maszkkal.
Micsoda gyonyoruség!!!! Mar most szép hosszú a feje és a nyaka.


Ezután úgy húsz percenkent jottek egymás után a fiúk.


A fako kabátos sotét maszkkal. Aki már most három naposan olyan mutatós, hogy alig tudom levenni a szemem rola. Egészen kulonleges a kis pofija, talán tricolor lesz...majd kiderul. De mindene olyan arányos, olyan makulatlan és atletikus, hogy most éppen o a titkos favoritom.


Ot kovette ez a bézs foltos fehér kisfiú, akit Teki egyszeruen csak kilott, a placenta el is szakadt, mert okegyelme elgurult akár egy ágyúgolyó.

A kovetkezo egy masik brindle kabátos úrfi. A kotelezo maszkot o is viseli, nagyon csinos, és itt is kivancsian varom a tricolor jeleket a pofin.


Aztán megérkezett Mr. Intelligens. Eloszor azt hittem, kislány, mert olyan kis finom és Teki szineit viseli. Aztán az alaposabb szemrevételezésnél kiderult, nem, o bizony kan és nem is a mamára utott, hanem o is egy brindle. Sotét az igaz, de brindle. A pofi nyilván fekete, de mar láthatók apró sable jelek oldalt. Az o fehér szine a legvakítóbb és o az , aki a legleleményesebben kepes a legszuperebb cicit levadászni. Ígeretes, na.


 A buli legvégére esett be a nagyfiú, a Hófehér Herceg. Na, o aztan nem strapálja magát. Eszik, aztán elnyulik valahol és elégedetten szuszog. Neki van a legnagyobb bundája, neki jut a legbovebben tejelo cici, es o rendelkezik a leghosszabb farokkal. Ezek után gondja egy szál se. A világra jovetelt sem surgette, elindult, amikor el kellett, és most itt van, mi pedig nagyon-nagyon boldogok vagyunk.
Íme O!

Tequila szuper munkat végzett. Valentin napi szeretet csomagok. A kicsik mind 600 gramm korul szulettek. Szépen gyarapodnak, nyugodtak, egészségesek. De hiszen csak harom naposak ma. Annyira picikék. Suketek és vakok. Mégis tokéletesek. Tudják a dolgukat. És azt hibatlanul teszik. Mi kell ennél tobb?
Mondjuk a végére még egy haiku, ha már ez egy ilyen nap.

A jó vitorlás
a tengerrol magával
viszi a szelet.